Keresés ebben a blogban

2018. november 18., vasárnap

Norman Bates, a szívdöglesztő pszichopata!

 



 

image_normal.jpg


Alfred Hichcock filmje, a Psycho című 1960-ban forgatott remekművének főszereplőjéről lesz szó!

Norman Bates megformálója Anthony Perkins, aki ezzel a szereppel beírta magát a filmtörténelembe.



A film rövid története:

Marion Crane megszökik a főnöke pénzével, majd egy félreeső motelben vesz ki szobát. A kedves és jóképű tulaj, vacsorával kínálja, majd kedélyesen elbeszélgetnek.

Később Marion visszavonul a szobájába pihenni, ám a zuhany alatt kellemetlen meglepetés éri. Egy női ruhába bújt idegen végez vele.

Főnöke később egy magánnyomozót bérel, hogy kerítse elő a nőt és persze a pénzt is. Eközben Marion barátja, és húga magánnyomozásba kezdenek, és el is jutnak a Bates Motelbe.



Lássuk mit érdemes tudni Normanről:



A karaktert Ed Gein-ről mintázták, aki sok más filmhez szolgált alapanyagként. Norman egész életében szélsőséges kapcsolatot alakított ki, az édesanyjával. Így felnőtt korában zárkózottabbá vált, anyja halála után egyedül maradt a kietlen motelben.

Norman elborult gondolkodására vall, hogy együtt élt anyja holttestével akit konzerválva egy szobában tartott,  és élő emberként kezelt. Mindennap beszélgetett vele.

Később a skizofrénia tüneteit produkálta, és szerette felvenni az anyja ruháit. 
Majd így is ölte meg a moteljába betévedő embereket.
Bomlott elméjében két személy lakozott, volt a zárkózott jól nevelt 
Norman, és a fiát mindentől féltő anyja, Norma.



janet-leigh-john-gavin-psycho-1960.jpg
images1245.jpg
image_normal.jpg


Ajánló:

Aki esetleg nem tudja, készült egy előzmény sorozat is, Bates Motel- Psycho a kezdetektől címmel. A sorozat 5 évadot élt meg, és a fiatal Norman életét mutatja be.

Én mindenképpen ajánlom megnézésre, hisz olyan színészek játszanak benne mint, Freddie Highmore, vagy Vera Farmiga.


norma-dead.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése